Általános jellemzők

Hazánkban a termesztése – bár a növényt már jóval korábban is ismerték a házikertekben – az 1870-es években, a filoxéra által kipusztított szentendrei szőlők helyén (kisebb mértékben Gyöngyös környékén) kezdődött. Termesztésének fellendülése az 1900-as évek elejére tehető. Térhódítása nem tartott ki sokáig, mert az amerikai köszmételisztharmat (Sphaerotheca mors-uvae) 1909-ben pusztítani kezdte az ültetvényeket. A kártétel megakadályozása érdekében Mohácsy Mátyás irányításával részben begyűjtötték és kísérletbe állították az Európában fellelhető összes köszmétefajtát azzal a céllal, hogy megtalálják a betegségekkel szemben leginkább ellenállókat. A világháború meghiúsította ugyan a kísérlet egzakt értékelését, de a behozott legjobb fajták elterjedtek a termesztésben. Okkal feltételezhetjük, hogy tájfajtáink és az utóbbi években pozitív szelekcióval kiemelt fajtáink is innen származtathatók. Napjainkban a legjelentősebb termesztőtáj Debrecen és környéke, a termesztés a Pallagi óriás fajtára épül.

Éghajlat és talajigény

A legerősebb tél sem tesz a növényekben kárt. Ugyanakkor a melegre, az aszályos periódusokra roppant érzékeny, még a leveleit is elhullajtja. A terület fekvését illetően az enyhén lejtős északi területeket kedveli. Az éghajlatot tekintve a hűvös, párás klímát és általában a hűvös talajokat részesíti előnyben. A talajjal szemben nem igényes. A savanyú talajokon díszlik a legjobban. Azonban a  talajvíz nem állhat 1-1,5 méternél magasabban, mert a magas vízállás az ültetvényekben jelentős károkat okozhat.

Tápanyag utánpótlása

A köszméte tápanyagszükséglete hasonló a többi bogyósgyümölcséhez. A köszméte is klór érzékeny. Öntözésével nem csak a tápanyagfelvételt, hanem a nyári hőség elviselését is elősegítjük, amire nagyon érzékeny. A jó víz és tápanyagellátás a magasabb terméshozam és a termésbiztonság feltétele is. Hosszú időtartam vizsgálat eredményei szerint egyértelmű a komplett ellátás, illetve a megosztott nitrogén kezelések kedvező hatása. A nitrogénellátás a megosztott kezelésekkel akár 40 %-kal nagyobb termést jelentett üzemi vizsgálatokban. A jó nitrogén ellátottság mellett a megfelelő nedvességtartalom döntő. A nyári felmelegedés káros hatását az öntözés jó mikroklíma kialakítással is csökkentheti.

Sekélyen elhelyezkedő gyökérrendszere miatt fontos a folyamatos tápanyag utánpótlás és öntözés. A zsendülés és termésérés idején, június közepe-végén végzett öntözés a termésmennyiséget jelentős mértékben növeli. A jó víz és tápanyagellátás 50-70 % terméstöbbletet is jelenthet.

A második döntő fontosságú időszak július közepétől augusztus végéig a termőrügy differenciálódás, mely a jó virágrügyképződéssel a következő év terméseredményének a meghatározója lesz.

A szakirodalom korábbi közleményeiben egymástól néha távol eső adatokat javasoltak a különböző bogyós gyümölcsök üzemi műtrágyázására. Az adatok a tápanyagszükséglet viszonyítására, a különböző területek és termesztési intenzitás számára tájékoztató jellegűek lehetnek.

Bogyós gyümölcsűek tápanyagszükséglete, kg/ha termő ültetvényben

Növény

 

Hagyományos

Intenzív

N

P2O5

K2O

N

P2O5

K2O

Málna

60-80

40-50

100-120

80-100

50-70

150-200

Szamóca

80

40

120

100

50

150

Köszméte

70

50

120

100

80

160

Piros ribizli

70

60

150

90

75

180

Fekete ribizli

80

50

150

100

70

160

A köszméte Genezis tápanyag-utánpótlási technológiája

Időpont

Termékek

Műtrágya- és lombtrágya-szükséglet a talaj tápanyag-ellátottságától függően

Telepítés előtt a talajba dolgozva a szervestrágyával egy időben

Genezis (kloridmentes) NPK 11:11:18+17 S

300-400 kg/ha

Tápoldatos kultúrában

Genezis Pétisol Foszfor és Káliumdús

1-2 % töménység (5-10 l/ha 500-1000 liter vízben kijuttatva)

Normál szabadföldi termesztés (2-3 x)*

Genezis Mikromix-A Szőlő-Gyümölcs

 

2-6 l/ha (0,2-0,6 V/V% töménység)

 

Érés előttl.

Genezis Kalcidol

 

0,5-1,0 V/V%-os töménységben (100 l vízhez 5-10 dl Kalcinol)

 

A technológiai javaslatban szereplő termékek változhatnak talajanalitikai javaslatok alapján, illetve a hiánytünetek elemzésével eltérő termékcsoportok alkalmazhatóak, a precíz utánpótlás és (szükség esetén) a megfelelő regenerációs potenciál eléréséhez.

*a készítmények jól keverhetők a növényvédőszerekkel, ezért javasoljuk az esetleges permetezésekkel egy menetben történő kijuttatásukat.