Genezis kitelepülés a Dunántúli Növényorvosi Sportnapon

2021. September 8., Wednesday

Genezis kitelepülés a Dunántúli Növényorvosi Sportnapon

A hagyományoknak megfelelően 2021. augusztus 31-én ismét megrendezésre került Keszthelyen a Georgikon sportpályáján a Dunántúli Növényorvosi Sportnap, a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi kamara Zala Megyei Szervezete szervezésében. A Genezis képviseletében kollégáink is kilátogattak a helyszínre. A rendezvény fő üzenete: ’Ahhoz hogy a növényeket megfelelően tudják védeni, saját fizikai egészségükre is oda kell figyelniük a növényorvosoknak.’

 Az esemény egyik programja a megyék kispályás futballcsapatai közötti játék, ahol növényorvosok és növényvédő mérnökök versenyezhettek egymás ellen az első helyért és a serlegért. Idén Komárom-Esztergom, Fejér, Veszprém és Zala megye mérkőzött meg egymással.  Ezenkívül több sportágat is lehetőségük volt kipróbálni a résztvevőknek, többek között asztaliteniszben, valamint darts-ban is megmutathatták a tudásukat. Késői ebédet a megyék főző csapatai biztosították, a bográcsban finomabbnál finomabb ételeket készítettek.

Örömmel töltött el minket, hogy a vírushelyzet miatti hosszabb kihagyásokat követően ismét alkalmunk adódott személyesen is részt venni a rendezvényen, és újra találkozhattunk növényvédelmi szakemberekkel!