A Nitrogénművek Zrt.- mint az ország egyetlen ammónia és nitrogén műtrágya gyártója- a vevő bizalmának megnyerése és fenntartása érdekében elkötelezte magát a jó, megbízhatóan állandó minőség és a környezetkímélő gyártástechnológia mellett.
A Nitrogénművek Zrt. vezetése annak érdekében, hogy a Társaság működésének biztonságát, piacképességének megtartását és fejlesztését, alkalmazottainak boldogulását elősegítse, kinyilvánította azon elhatározását, hogy a minőséget a vállalati működés alapvető elemévé teszi, ezért a minőségügy már évtizedek óta fontos része stratégiájának. A vállalat vezetése teljes körű minőségpolitikát kíván megvalósítani és arra törekszik, hogy összes munkavállalójának figyelmét a minőségtudatos munkavégzés irányába terelje, mint az üzleti siker egyik fontos elemére.
Társaságunk termékeinek megbízható és versenyképes kínálatát több évtizednyi szakmai tapasztalattal, széleskörű üzleti kapcsolatokkal, kiváló szakembergárdával és a folyamatosan garantált, jó minőséggel kívánja biztosítani.
A Nitrogénművek Zrt. vezetőségének elkötelezettségét igazolja, hogy 1997-2002 között számos rendszert vezettünk be. Elsőként építettük ki és 1997-ben tanúsíttattuk az ISO 9001 szerinti minőségbiztosítási rendszerünket. Ezt követte 2000-ben az ISO 14001 Környezetközpontú Irányítási Rendszer kiépítése és tanúsítása.
Társaságunknál 2003 februárja óta sikeresen működik a SAP integrált vállalati irányítási rendszer.
Környezetvédelmi és Műtrágyavizsgáló Laboratóriumunk a Nemzeti Akkreditáló Testület (NAT) által a NAT-1-1031/2012. számon, az MSZ EN ISO/IEC 17025 szabvány szerint akkreditált státusszal rendelkezik.
Gépészeti üzemünk kiváló szakmai munkáját tanúsítja, hogy az MSZ EN ISO 3834-2, valamint az MSZ EN 729-2 szabványok szerinti gyártóművi alkalmasság szerinti tanúsítással rendelkezik (fémek ömlesztő hegesztésére, valamint az azzal összefüggő egyéb tevékenységek végzésére feljogosító alkalmassági bizonyítvány).
Társaságunk a minőségirányítás és a minőségkultúra területén elért eredményeinek bemutatása céljából a Nemzeti Minőségi Díj alapú önértékelés módszerét választva 2003-ban részt vett a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Veszprém Megyei Önkormányzat által meghirdetett Veszprém Megyei Minőség Díj Pályázaton, ahol "termelő nagyvállalati kategóriában" nyert díjat. Ezt követően a minőségirányítási és az üzleti tevékenységének újabb sikereként, erkölcsi elismerésként könyvelhette el az első ízben meghirdetett, és adományozott Közép-dunántúli Regionális Minőségi Díjat, amelyet az értékelő bizottság nagyvállalati kategóriában ítélt a Nitrogénművek Zrt.-nek.
Ezzel a Nitrogénművek Zrt. a közép-dunántúli régióban az elsők között mutatott példát az európai követelményrendszeren alapuló önértékelés sikeres alkalmazásával és e téren nyert tapasztalataik továbbadásával.
A Társaság vezetősége a vevők bizalmának megtartása és igényeik maximális kielégítése érdekében elkötelezetten és aktívan vesz részt a minőségmenedzsment rendszer működtetésében és folyamatos fejlesztésében, ennek érdekében az MSZ EN ISO 9001:2009 szabvány követelményeinek megfelelő irányítási rendszert működtet, amelynek sikeres megújító auditjára 2015 decemberében került sor.
Az elért színvonalat üzleti partnereinek hitelt érdemlően, folyamatosan bizonyítani kívánja, ezért a minőségirányítási rendszer működését rendszeresen, nemzetközileg elismert tanúsító szervezet vizsgálatának veti alá (TÜVCERT tanúsítvány).
Fontos kihívásnak tekintjük a vevői elégedettség fokozását, ezért folyamatosan vizsgáljuk a vevői igényeket. Vevőtalálkozók szervezésével, a vevők közvetlen megkeresésével, szaktanácsadás nyújtásával, kísérleti felhasználásra kiadott új termékekkel igyekszünk a vevői igényeket széles körűen kielégíteni és növelni partnereinek megelégedettségét.