Általános jellemzők

Kertek és parkok meghatározó eleme a különböző fűfélékkel borított zöldfelület, melyet gyepnek vagy pázsitnak nevezünk. Sokan azt gondolják, hogy a két elnevezés ugyanarra a fűfélékből álló zöldfelületre vonatkozik, pedig a kettő jelentős mértékben eltér egymástól.

A pázsit apró szálú, finom levelű fajokból álló, mindig rövidre nyírt, szőnyegszerű, intenzíven ápolt zöldfelületet jelent. A legszebb természetes pázsittal a hűvös és nyirkos éghajlat alatt találkozunk. A finom levelű fűfajokból telepített díszpázsitok üde zöld, nyugtatóan szép látványukkal járulnak hozzá a parkok és a kertek összképéhez. Ezek a felületek fizikai igénybevételnek nincsenek kitéve. A sportpázsitoknak speciális illetve jelentősebb igénybevételt is ki kell állniuk, és az egyöntetű, szőnyegszerű állapotukat meg kell, hogy tartsák. Futballpályákon, tenisz- és golfpályákon találkozhatunk ilyen zöldfelülettel. Szép pázsit csak rendszeres gondozással, tápanyag utánpótlással, a szárazabb időszakokban rendszeres öntözéssel tartható fenn. Magyarországon a kedvezőtlen klimatikus adottságok miatt a pázsit létrehozása és fenntartása sok munkával, valamint költséggel jár, ezért kisebb felületen találkozhatunk vele.

A gyep igénytelenebb, durvább füveket és esetleg más évelőket (például kétszikű pillangósok) is tartalmazó, magasabbra hagyott, extenzíven, de rendszeresen ápolt növényegyüttes. A díszgyepek durvább levelű fűfajokból állnak, melyek a taposást is tűrik. Ősgyepek esetén a terület eredeti gyeptakaróját tartjuk fenn, vetett gyep esetén mesterségesen létesítjük a zöldfelületet. A gyepek a csapadék mennyiségétől függően átlagosan évi 3-4 kaszálással karbantarthatók.

A virágos gyepekbe hagymás-gumós növényeket és egyéb évelőket is ültetünk. Az árnyéki gyepek félárnyékot vagy árnyékot tűrő fűfajokból állnak. A díszgyepekhez szoktuk sorolni az úgynevezett árnyékigyeppótló növényekkel (pl. Vinca minor, Hedera helix) betelepített területeket is, melyeket általában nem kaszálunk. Sok sportolásra szánt területet is gyep borít. Futballpályákon, fürdőkben, játszótereken különböző növényfajokból álló gyepfelületet alakítanak ki és tartanak fenn. Egyéb célokat is szolgálhatnak a gyepek, mert repülőtereket, töltéseket, árokpartokat és közterületeket is gyeptakaró borítja. Hazánkban a zöldfelületek túlnyomó többsége a gyep kategóriába tartozik.

Pázsitok, gyepek létesítése és fenntartása

Vetésre augusztus és szeptember vagy április és május hónapok a legmegfelelőbbek. A pázsitszőnyeg tartóssága a talaj-előkészítés minőségétől, a megfelelő vetőmagtól és az ápolástól függ. Mivel a gyökerek csak 10 cm mélyre hatolnak, a felső talajrétegnek sok humuszt, makro- és mikroelemeket kell tartalmaznia. Vetés előtt tisztítsuk meg a területet, és egy ásómélységig lazítsuk fel a talajt. A köveket, évelő gyomok gyökereit gondosan távolítsuk el. A felásott, fellazított és durván elegyengetett területre kiszórhatunk összetett műtrágyát, vagy más speciális pázsit-műtrágyát. Ezt 10 cm mélyen munkáljuk a talajba és közben a felszínre kerülő durvább rögöket törjük szét, a köveket, gyökereket gyűjtsük össze. A felületet gondosan hengerezzük le (tömörítsük) lehetőleg két különböző irányból. Ezután a talajegyenetlenségeket gereblyével simítsuk el. Az előkészített talajt 1-2 hétig hagyjuk pihenni, hogy a csírázó gyomokat el tudjuk távolítani. Vetés előtti napon a területet jól be kell öntözni. Vetéskor négyzetméterenként 20-30 gramm fűmagot szórjunk a területre. A széleken ennél több magot is szórhatunk. A fűmag kiszórása után gereblyézzük a területet, vagy vékony réteg tőzeggel borítjuk. Ezután hengerezzük, vagy tömörre tapossuk, majd finoman beöntözzük a területet. A vetés után 2 hétig (a finom aljfüvek keléséig) naponta 3-5 alkalommal finoman öntözzük meg, hogy a csírázás mielőbb meginduljon. Amikor az aljfüvek növekedése megindult, naponta egyszer erősebben öntözzünk. Mikor a füvünk 2-3 cm magasságot elért, gyengén hengerezzük le. 6 - 7 cm-es magasságnál kerül sor az első vágásra. A fűnyírót kezdetben 4-5 cm, később 3-4 cm-es vágómagasságra állítsuk be. Vágás utáni nap öntözzünk.

A gyepfelület fenntartásának főbb munkái a fűnyírás, az öntözés, a tápanyag-utánpótlás, a gyommentesítés és a gyeplevegőztetés. A fűnyírást mindig úgy kell ütemezni, hogy soha ne kelljen a fű hosszának 1/3-ánál többet levágni. Ne vágjuk a füvet túl rövidre, és ha magasra nőtt, akkor fokozatosan vágjuk vissza. A fűnyíráshoz éles pengéjű gépet használjunk, mert az életlen penge tépi, károsítja a gyepet. Az öntözés gyakorisága és az öntözővíz mennyisége az évszaknak és az időjárásnak megfelelően változó. A tavaszi és az őszi időszakban heti 2-3 öntözés elegendő lehet, míg nyáron naponta szükséges. Korán reggel öntözzünk, hogy a gyepnek legyen ideje napközben megszáradni. A víz kijuttatása nem elegendő a tetszetős pázsit kialakításához, a talaj tápanyag tartaléka utánpótlás nélkül kimerül. (lásd Genezis technológiai javaslat). A fűnyírás következménye a talajban raktározott növényi tápanyagok jelentős mértékű elvonása. A gyep tápanyagszükséglete összetett és széleskörű. Ha nem pótoljuk időben, a fű kifakul, és a gyep megritkul és legyengül. Komplex műtrágyák, korszerű tápoldatok segítségével megőrizhető a gyep mutatós, zöld állapota. A kétszikű gyomok elterjedését a rendszeres kaszálás megelőzi, ha szükséges, akkor speciális gyomírtó-tápanyag keverékekkel a gyomtalanítás elvégezhető. A gyep levegőztetése során rést nyitunk a levegő, a víz és a tápoldatok számára, hogy azok könnyebben juthassanak a talajfelszín alá és egyúttal az elhalt növényi részekből álló réteg eltávolítása is megtörténik. A levegő- járatok kialakításának alapvető célja a tömörödött talajréteg áttörése.

GENEZIS TECHNOLÓGIAI JAVASLAT SPORTPÁZSITOKRA (FUTBALLPÁLYÁK, TENISZ ÉS GOLFPÁLYÁK)

Időpont

Termékek

Műtrágya- és lombtrágya-szükséglet

március 20-30.

április 20-30.

május 20-30.

Genezis NPK 15:15:15

Genezis Nitrosol Extra

Genezis Nitrosol Extra

312 kg/pálya

80 l/pálya

80 l/pálya

június 10-20.

június 20-30.

július 20-30.

augusztus 20-30.

Gen. NPK Pr.8:12:25+4CaO

+4S+3MgO+ME

Genezis Nitrosol-Extra

Genezis Nitrosol-Extra

Genezis Nitrosol-Extra

235 kg/pálya

80 l/pálya

80 l/pálya

80 l/pálya

október 10-20.

november 20-30.

január-február

Gen. NPK Pr.8:12:25+4CaO

+4S+3MgO+ME

Genezis Nitrosol-Extra

Genezis Nitrosol-Extra

235 kg/pálya

80 l/pálya

80 l/pálya

GENEZIS TECHNOLÓGIAI JAVASLAT EGYÉB GYEPFELÜLETEKRE (PARKOK, CSALÁDI HÁZAS ÖVEZETEK, DÍSZGYEPEK)

IdőpontTermékekMűtrágya- és lombtrágya-szükséglet
Telepítés előttGenezis Speciális Gyep Műtrágya (Nitrogén (N)10%, Foszfor (P2O5)5%, Kálium (K2O)10%, Kalcium (Ca)12%, Magnézium (MgO)2%, Kén (SO3)25,4%, Vas (Fe)1%.330 kg/ha
Vegetációban (március-augusztusig )

Genezis Speciális Gyep Műtrágya 2 x

Genezis Mikramid

250 kg/ha

lombtrágyaként max 1-1,5 % (100 l vízhez 1-1,5 kg)*

öntözővízben beoldva 0,05-0,1 %  (100 l vízhez 0,5-10 dkg.)

Figyeljünk a kijuttatási szabályokra, 25 C0 felett ne permetezzünk!


Kapcsolódó dokumentumok